Gere Attila Pincészete

Pincészetünk története 7 generációval ezelőtt kezdődött és hosszú, kihívásokkal teli, nagy szorgalmat igénylő, a hagyományokat tisztelő, de egyszersmind újító, kísérletező szemlélettel kikövezett utat kellett megtennünk a jelenlegi – országon belül és kívül jól ismert – GERE név megteremtéséig. Célunk, hogy régi magyar mintára újra megvalósuljon a generációkon átívelő, felmenőkről utódokra szálló szőlőművelés és borászkodás. A GERE családfán 7 generáción át tudunk kimutatni borász ősöket; csak a nagyapával majd az édesapával szakadt meg a folyamat. A második világháború után tönkretették a paraszti birtokokat, a kitelepítésekkel pedig megszakították a családi hagyományok láncolatát. Gere Attila is az erdész szakmát választotta. A borászattal apósa révén került kapcsolatba 1978-ban, kinek hagyományos módon készített kézműves borait kóstolva ismerte fel, hogy a villányi vörösborokban hatalmas lehetőség rejlik. A családi pincészet saját, GERE néven forgalmazott borai. A borcsaládunk könnyedebb, gyümölcsösebb hangvételű borait az Alapborok adják, melyek színes, fiatalos címkékkel kerülnek forgalomba. A piramison eggyel feljebb lépve következnek a komolyabb mondanivalóval bíró Birtokborok, melyeket az elegáns fekete-fehér címkecsaláddal különböztetünk meg. Legfelül pedig a 3 Csúcsborunk (Kopar, Solus, Attila) található, melyek teljesen egyedi címkét kaptak, hiszen mindegyik külön egyéniség.